ReActing csereprogram beszámoló

2017. május 8-16. között került megrendezésünkre egyik informális csoportunk, a TheaterCreators csoport ifjúsági csereprogramja, amely célja az volt, hogy színházi eszközökkel hozza közelebb az ökotudatos életmódot. 30 résztvevő (17-30 év között) és 6 csoportvezető vett részt a nyolcnapos programon összesen hat országból (Szlovákiából, Romániából, Ciprusról, Litvániából, Horvátországból és Magyarországról).

A résztvevők amellett, hogy a fő témáról, a környezettudatos életmódról közösen gondolkodtak, megismerkedhettek a többi, különböző kultúrával és hasonló korú fiatalokkal ismerkedhettek meg. A nem-formális módszereken alapuló foglalkozások során lehetőségük nyílt, hogy jobban megértsék anapjainkban egyre jellemzőbb ökológiai problémákat, és hogy összefüggést találjanak aközött, hogy hogyan hatnak ezek a problémák a mindennapjainkra, illetve a társadalom tagjai milyen megoldásokkal tudják visszaszorítani azokat.

A program végén egy több rövidebb jelenetből álló színházi előadást adtak elő Gyöngyösön, a HatásPont Tanodában az ott tanuló fiatalok számára. A fórumszínházi eszközökkel előadott jelenetek lehetőséget adtak a tanoda fiataljainak arra, hogy a bemutatott problémákról közösen gondolkodjanak velünk, és ők maguk nyújtsanak megoldásokat.

A csereprogramról ITT található még több fotó.